Bárányhús a hagyományokon túl: új ízekkel is közelebb kerülhet a fogyasztókhoz

A juh- és kecskeágazat számos kihívással néz szembe, miközben a legeltető állattartásnak és a juh- és bárányhústermelésnek fontos szerepe van a vidéki gazdálkodásban. Az ágazat helyzetéről és lehetőségeiről Mezőszentgyörgyi Dávid, a Juh és Kecske Ágazati Szakmaközi Szervezet ügyvezető igazgatója beszélt az Agrárszektor Alapvetés című podcastjában. A több mint egyórás beszélgetésben szó esett többek között a legeltetés nehézségeiről, a munkaerőhiányról, az állategészségügyi kihívásokról, a piac alakulásáról és a juhállomány növelésének lehetőségeiről.

Exportpiacokra termelő ágazat, hazai kihívásokkal

A magyar juhágazat hagyományosan erősen exportorientált. A magyar bárány jelentős része külföldi piacokra kerül, miközben a hazai fogyasztás továbbra is alacsony. A podcastban Mezőszentgyörgyi Dávid arra is kitért, hogy a bárány prémiumterméknek számít, ezért a magyar fogyasztók számára az ára is korlátozhatja a szélesebb körű elterjedését. Ugyanakkor a kereslet több európai piacon is jelen van, és a Brexit a magyar bárány számára bizonyos piacokon kedvezőbb versenyhelyzetet teremtett.

 

A termelők oldalán azonban korántsem egyszerű a helyzet. Az elmúlt időszakban az aszály, a takarmányhelyzet és a piaci bizonytalanságok egyaránt nehezítették a gazdálkodást. A juhászat ráadásul kifejezetten munkaigényes ágazat: az állatok tartása és a legeltetés olyan feladatokat kíván, amelyeket nehéz teljes mértékben gépesíteni. A szakember szerint az is komoly problémát jelent, hogy egyre nehezebb megfelelő munkaerőt találni az állatok mellé.

Ehhez az állategészségügyi kockázatok is hozzáadódnak. A beszélgetésben szó esett az elmúlt időszakban megjelent új betegségekről, amelyek nemcsak az állományok egészségét veszélyeztetik, hanem a kereskedelmet és az exportlehetőségeket is befolyásolhatják.

 

Mindezek mellett az ágazat egyik fontos kérdése, hogyan lehet növelni a hazai juhállományt és a termelést úgy, hogy közben a fogyasztói oldalon is legyen megfelelő kereslet. Ehhez pedig nemcsak gazdasági és termelési, hanem gasztronómiai szempontból is közelebb kell hozni a bárányhúst a vásárlókhoz.

A bárányhúsnak a hagyományos fogásokon túl is van helye

A hazai fogyasztás ösztönzésében fontos lehet, hogy a bárányhús ne kizárólag a hagyományos ételekhez kapcsolódjon. A karcagi birkapörkölt például fontos része a magyar gasztronómiai örökségnek, de a bárányhús ennél sokkal többféle étel alapanyaga lehet.

 

Mezőszentgyörgyi Dávid a podcastban arról beszélt, hogy egy új fogyasztó számára érdemes lehet olyan fogással kezdeni, amely könnyebben megközelíthető, például egy jól elkészített sült báránnyal, majd innen továbblépni a változatosabb gasztronómiai felhasználás felé. A beszélgetésben az is elhangzott, hogy Magyarországon számos bárányreceptet gyűjtöttek össze, ami jól mutatja, hogy az alapanyagban jóval több lehetőség rejlik a hagyományos fogásoknál.

   

A kóstolástól a mindennapi konyháig

A fogyasztók megszólításában ezért a személyes tapasztalatnak is fontos szerepe lehet. A Barihús kampány rendezvényein több alkalommal találkozhattak az érdeklődők olyan ételekkel, mint a tépett bárányhúsos szendvics vagy a bárányburger – olyan fogásokkal, amelyek egy kevésbé megszokott alapanyagot is könnyen megközelíthető formában mutatnak be.

Ezt a szemléletet képviseli a magyar–spanyol együttműködésben megvalósuló, európai uniós társfinanszírozású Barihús kampány is: a cél, hogy a juh- és bárányhús szélesebb körben ismertté váljon, és a fogyasztók több információt és inspirációt kapjanak az elkészítéséhez.

A kampány részeként a Barihús receptjei között hagyományos és modernebb fogások is helyet kaptak, amelyekből bárki ötletet meríthet a következő bárányos ételéhez.

A teljes beszélgetés az Agrárszektor Alapvetés podcastjában hallgatható meg, ahol Mezőszentgyörgyi Dávid az ágazat aktuális helyzetéről, kihívásairól és lehetőségeiről beszélt.