Bárányflekken paprikás mártással

Ezt a báránysültet kizárólag a vendégeink jelenlétében készítsük el, hiszen pillanatok alatt elkészül, és frissen, forrón a legfinomabb. Ezt az egyszerű, de nagyszerű receptet Borbás Marcsi készítette el.

Hozzávalók:

  • 1 dl olívaolaj
  • személyenként 2 szelet bárányborda

A mártáshoz:

  • 2 ek. olívaolaj
  • 2 szem paprika
  • 2 szem paradicsom
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 tk. fűszerpaprika

Elkészítés:

Egy serpenyőt kevés olajjal tűzforróra melegítünk, az sem baj, ha füstöl. Ebbe a serpenyőbe tesszük sülni a szeleteket. Közben meg is sózzuk. Amint a forró edény elengedi a húsokat, melyekre piros, ropogós kéreg sült, máris megfordíthatjuk őket. Ugyanígy járunk el a szeletek másik oldalával is. Mihelyst elkészültünk – és a konyhánkat is beborította a sülő hús fantasztikus illata, máris kiszedjük a szeleteket.  

Fontos, hogy egyáltalán nem szabad hűlni hagyni ezt a fogást, hiszen minden percben veszít az ízéből!

Ezúttal paprikás mártást és friss salátát adunk mellé. A mártáshoz a hagymát ledinszteljük a paprikával, paradicsommal, majd megszórjuk fűszerpaprikával, sóval, és kevés vizet öntünk hozzá. 3-4-szer visszaforraljuk, hogy gyönyörű krémes legyen a szósz. Végül szitán áttörjük, majd ezzel tálaljuk a bárányt.

Zöldsalátával frissítjük.

Jó étvágyat!

Hasonló cikkek