Bárány Napok 2020 – eredmények

Kategória: Blogbejegyzés

A 779596 – INTEROVIC-JKTTSZSZ azonosítójú, „European Promotional Campaign of Sheep and Goat meat in Spain and Hungary (2018-2020) – INTEROVIC-JKTTSZSZ” projekt keretében megszervezésre került a III. Bárány Napok rendezvény.

Bárány Napok időpontja: 2020. augusztus 7-8.

COVID-19 járvány hatása:

A Bárány Napok a 2020-as évben a húsvét előtti hétvégére 2020. április 3-4-re volt tervezve. Ennek szervezését 2020. január elején megkezdte FERLING Kft. Azonban a Magyarországot is elérő koronavírus járvány miatt, Magyarország Kormánya 2020. március 11-én veszélyhelyzetet rendelt el, a folyamatosan szigorodó intézkedéseknek eleget téve a Bárány Napok rendezvény is elhalasztásra került.

Az elhalasztásig, március közepéig 20 étterem jelentkezett a 2020-as Bárány Napokra.

A veszélyhelyzet megszüntetését követően újabb időpont került kitűzésre: 2020. augusztus 7-8. Az éttermek a járványhelyzet után nagyon nehezen voltak aktivizálhatóak. A tavaszi időpontban részvételüket jelző éttermek is újra megkeresésre kerültek, de több mint harmaduk (8 étterem) visszamondta a részvételét, korlátozott nyitva tartásra, szűkített ételkínálatra, vagy kapacitáshiányra hivatkozva.

Júniustól folyamatosan zajlott az éttermek megkeresése. A toborzási időszakban összesen 290 étterem került felkeresésre, és összesen 47 étterem jelezte, hogy részt vesz a III. Bárány Napok rendezvényen.

Kapcsolatfelvétel módja:

Az éttermek felkeresése első körben e-mailen történt meg. Az e-mailben ismertetésre került a III. Bárány Napok, és az hogy milyen módon lehet csatlakozni a kezdeményezéshez. Majd a tájékoztató e-mail után telefonos felkeresés következett, ahol szóban is ismertetésre került a kezdeményezés.  Alapvetően az étteremvezetők lettek felkeresve telefonon, de sok esetben nem ők, hanem a tulajdonos, vagy a séf döntött arról, hogy részt vesznek-e a programban.

Kiválasztás módja:

Első körben a korábbi években (2018, 2019) csatlakozott éttermek lettek újra megkeresve, hiszen ők már ismerik a programot, közülük sokan újra csatlakoztak a kezdeményezéshez. Emellett azt tapasztaltuk, hogy azok az éttermek, akik vagy állandó vagy szezonális jelleggel kínálnak bárányhúsos ételeket, nagyobb hajlandósággal csatlakoznak a kezdeményezéshez, így ez alapján kerestünk éttermeket. Sajnos a COVID miatti veszélyhelyzet miatt több korábban csatlakozott étterem jelezte azt, hogy az idei évben nem tud részt venni a kezdeményezésben.

Elért éttermek:

A kampány során 290 étterem lett felkeresve e-mailen, illetve telefonon. Emellett a kommunikációs kampánynak köszönhetően több étterem jelentkezett a szervezőknél, hogy szeretne részt venni a rendezvényen.  

Tapasztalatok:

Az előző két évhez képes jó tapasztalat volt, hogy többen már ismerték a kezdeményezést, és várták is, hogy részt vehessenek a rendezvényen. A nyári időpontválasztás kényszerűség volt a járványhelyzet miatt, valamelyik nagy ünnephez (húsvét, karácsony) igazított időpont szerencsésebb lett volna. A húsvéti időszakban ugyanis a bárányhús nagyobb népszerűségnek örvend, tradícionálisan abban az időszakban több vendéglátó hely kínálja, és otthoni felhasználásra is könnyebben beszerezhető ez a húsféleség.

A korábbi évhez hasonlóan 2020-ban is két napos program lett meghirdetve, hogy szélesebb kör, nagyobb létszám legyen elérhető a rendezvény által.

Résztvevő éttermek (47 db):

Étterem neveÉtterem címe (székhely)
Akasztói Horgászpark és Halascsárda6221 Akasztó, Kígyóshíd tanya 6.
Almalomb Vendéglő7694 Hosszúhetény, Ormándi u. 19.
Belga Étterem és Boutique Hotel4025 Debrecen, Piac u. 29.
Bistorant6720 Szeged, Oroszlán utca 8.
BL Jachtclub Étterem8638 Balatonlelle, Köztársaság út 36-38.
BODRI Optimus Étterem7100 Szekszárd, Bodri Pincészet
Castrum Boldua középkori étterem3885 Boldogkőváralja, Boldogkő vára
Classic Grill Szerb Étterem6720 Szeged, Széchenyi tér 5
Deák Étterem9400 Sopron, Erzsébet u. 20.
Dráva Hotel7815 Harkány, Bartók Béla utca 1.
Erhardt Étterem és Panzió9400 Sopron, Balfi u. 10.
Fehértói Halászcsárda & Panzió6728 Szeged, Budapesti út 41.
Gasztro Élménybirtok Csárda8638 Balatonlelle-Rádpuszta, Árpád u. 9033/11.
Gusto 13 Bistro & Delicate8200 Veszprém, Csernák A. u. 13.
Harapó Mókus Vendéglő1032 Budapest, Zápor u. 69
HBH Sörház és Étterem3300 Eger, Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 21.
Hotel Tókert Étterem3517 Miskolc-Lillafüred, Erzsébet sétány 3.
Jankovich Kúria Wellness Hotel és Étterem2459 Rácalmás, Jankovich Miklós köz 1.
Juca Csárda6300 Kalocsa, Meszes 2-7.
Káli Art Étterem8274 Köveskál, Fő út 6-8.
Kemence Csárda és Szálloda4551 Nyíregyháza, Nyíregyházi út 27.
Kistücsök Étterem8636 Balatonszemes, Bajcsy Zs. utca 25.
Kisvendéglő a Hargitához5600 Békéscsaba, Tavasz utca 7.
Kukorica Csárda8712 Balatonújlak, Balaton u. 80.
Kurta Étterem6200 Kiskőrös, Csokonai u. 51.
Lamareda Étterem9022 Győr, Apáca út 4.
Makk Hetes Vendéglő1124 Budapest, Kiss János altábornagy utca 59.
Marica Családi Étterem7811 Szalánta, Hunyadi út 117. 
Nomád Hotel & Glamping Étterem3325 Noszvaj, Síkfőkút út 5-7.
Nosztalgia Étterem2143 Kistarcsa, Szabadság út 46.
Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spa – La Caraffa Étterem9600 Sárvár, Vadkert u. 4.
Pater Marcus Belga Apátsági Söröző és Étterem1011 Budapest, Apor Péter u. 1.
Platán Étterem8623 Balatonföldvár, Széchenyi utca 1-3.
Promenade Vendéglő2000 Szentendre, Futó utca 4.
Rosinante Étterem2015 Szigetmonostor, 057/2 hrsz.
Sári Csárda9225 Dunakiliti, Csölösztői u. 3.
Szalma Csárda2500 Esztergom, Nagy Duna Sétány 2.
Tanya Bisztró6328 Dunapataj, Hartai út 37.
Tanya Csárda6050 Lajosmizse, Bene 625.
Tenkes Csárda7811 Csarnóta, Kültelek 011. hrsz.
Tercia Hubertus Étterem9400 Sopron, Hubertusz út 1.
Trófea Grill Étterem Zugló1145 Budapest, Erzsébet királyné útja 5-7.
Tűzkert Étterem8237 Tihany, Batthyány u. 15.
Véndiófa Csárda4241 Bocskaikert, Debreceni út 41.
Víg Molnár Csárda8229 Csopak, Kőkorsó u. 1.
Vörös Postakocsi1092 Budapest, Ráday utca 15.
Zsóka Fogadója8272 Szentantalfa, Fő út 33.

A III. Bárány Napok által elért emberek: 10 000 fő

Bárány Napokhoz készített online anyagok:

Facebook profilkép az eseményhez

Facebook oldal borítókép

Bárány Napok fekvő event kép

Bárány 1200*960:

Bárány Napok banner – 1920*800

Bárány Napokhoz készített offline anyagok, melyekből minden résztvevő étterem kapott egy csomaggal az eseményt megelőzően:

Sörnyitós hűtőmágnes

Zászló – ételbe tűzhető

Poháralátét

A4 leporello

A5 szórólap

Bárány Napokhoz kapcsolódó sajtómegjelenések:

  1. https://pestisracok.hu/tamogatasokkal-is-novelni-szeretnek-a-juh-es-kecsketartasi-kedvet/
  2. https://orientpress.hu/cikk/2020-08-03_novelne-a-juh–es-kecsketartasi-kedvet-az-agrarminiszterium
  3. https://www.agrotrend.hu/gazdalkodas/allattenyesztes/tamogatasok-is-novelik-a-juh–es-kecsketartasi-kedvet
  4. https://www.origo.hu/gazdasag/20200803-tamogatasokkal-novelnek-a-juh-es-kecsketartasi-kedvet.html
  5. https://www.hellovidek.hu/gazdasag/2020/09/14/hatalmas-tamogatashoz-jutott-a-magyar-csokigyar-erre-koltik-a-penzt
  6. http://turizmusonline.hu/belfold/cikk/iden_sem_hallgatnak_a_baranyok
  7. https://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/a-balatonszemesi-kistucsokben-nepszerusitettek-a-baranyhust-2660183/
  8. https://magyarmezogazdasag.hu/2020/08/04/az-eu-zold-megallapodas-nyertese-lehet-juhagazat
  9. https://www.agrotrend.hu/piac/elelmiszergazdasag/nepszerusitik-a-baranyhust2
  10. https://www.agroinform.hu/allattenyesztes/tamogatasokkal-novelnek-a-juh-es-kecsketartasi-kedvet-44948-001
  11. https://www.magro.hu/agrarhirek/tamogatasokkal-novelnek-a-juh-es-kecsketartasi-kedvet/
  12. https://trademagazin.hu/hu/am-allamtitkar-tamogatasokkal-is-novelni-szeretnek-a-juh-es-kecsketartasi-kedvet/
  13. http://storeinsider.hu/gazdasag/cikk/iden_sem_hallgatnak_a_baranyok
  14. https://www.agronaplo.hu/hirek/a-tamogatasok-novelik-a-juh-es-kecsketartasi-kedvet
  15. https://www.agrarszektor.hu/allat/ebbe-most-megeri-belevagni-komoly-tamogatast-kaphat-aki-ilyen-allatot-tenyeszt.23698.html
  16. https://behir.hu/tamogatasokkal-is-novelni-szeretnek-a-juh-es-kecsketartasi-kedvet
  17. https://balatontelevizio.hu/2020/08/06/a-balatonnal-is-keszulnek-az-ettermi-barany-napokra/

MTI – 2020. 08. 03.

 AM-államtitkár: támogatásokkal is növelni szeretnék a juh- és kecsketartási kedvet

2020. augusztus 3. Balatonszemes, 2020. augusztus 3., hétfő (MTI) – Augusztus 7-8-án lesznek a bárányhúst népszerűsítő Bárány napok, agrár- és turisztikai szereplőkkel megalakul a Gasztronómiai Kulturális Unió Klaszter, a juhtenyésztők kétféle támogatást is igénybe vehetnek – egyebek közt ezekről volt szó a Juh- és Kecske Terméktanács sajtótájékoztatóján hétfőn Balatonszemesen.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a tájékoztatón arról beszélt, hogy az utóbbi években 900 ezer-1,1 millióra tehető a magyar juhállomány, és 600-650 ezer bárányt tenyésztenek évente. Az agrárvezetés célja a támogatáspolitikájával is az, hogy növelje a juh- és kecsketartási kedvet a gyengébben hasznosítható területeken is – mondta. „Szeretnénk, ha ismét emelkedne, és 1,2-1,5 millióra nőne a magyar juhállomány” – fogalmazott. Mint mondta, a kormány az ágazat megsegítésére anyaállatonként 1250 forint lehívható támogatást biztosít, továbbá a juhtenyésztők is élhetnek azzal a napokban megjelenő pályázati lehetőséggel, amely 50 milliárd forintos keretet biztosít állattenyésztő telepek korszerűsítésére. Az államtitkár beszélt arról is, hogy az életformát is jelentő juhász szakma kihalóban van, ami nehézséget jelent az ágazatban, ezért a szakképzésben is nagyobb figyelmet kívánnak fordítani erre a területre, az állatfaj fenntartására. Kukovics Sándor, a Juh Terméktanács ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a spanyol INTEROVIC társ-szervezettel közösen nyertek uniós pályázatot „Bárány- és Kecskehús Promóciós Kampány” néven, mely program 2018-ban indult és 2020 végén záródik, de már pályáznak a folytatásra. A kampány részeként rendezik meg minden évben a kétnapos Bárány napokat, éttermekben, kiskereskedelmi láncok üzleteiben kóstoltatva bárányhúsból készült ételeket. Sikerként értékelte, hogy az induló évben 25, tavaly 56, idén több mint száz étterem csatlakozott az akcióhoz. A tapasztalatok szerint a jól elkészített bárányhúst kóstolók a saját konyhájukban is szívesen elkészítik az ételeket. Kukovics Sándor beszélt arról is, hogy várhatóan októberben megalakul a Gasztronómiai Kulturális Unió Klaszter. Ebben a turizmus, a vendéglátás, az agrárium, valamint a kreatív ipar működik majd együtt kampányokban, hogy jobban kihasználják az ágazatok közötti gazdasági, promóciós és pályázati lehetőségeket. Hangsúlyozta, az alapvető cél, hogy a szezonális termékek közvetlenül, a lehető legrövidebb ellátási láncon keresztül jussanak el – a vendéglátás, a turizmus, a termelés és a táplálkozástudomány közreműködésével – a fogyasztókig. A terméktanács vezetője az MTI kérdéseire válaszolva elmondta, az 1 főre jutó uniós átlagfogyasztás juhhúsból 1,9 kilogramm évente, míg a magyar 0,35-0,38 kilogramm az utóbbi években. A bárányok több mint 90 százalékát exportálják. Jelenleg 8100 nyilvántartott juhtartó van az ágazatban, és 3-4 ezer két állatnál többel rendelkező kecsketartó, amely 20-22 ezer család megélhetését biztosítja. Csapody Balázs, a Pannon Gasztronómiai Akadémia képviseletében és a sajtótájékoztató helyszínéül szolgáló étterem házigazdájaként elmondta, az együttműködő szervezetekkel azt vállalták fel, hogy

minőségi magyar alapanyagokból, szezonális termékekkel kiegészítve mutatják be a magyar gasztronómia sokszínűségét, külföldön is. Beszélt arról is, hogy a bárány- és birkahús az 50-es, 60-as, 70-es évek vendéglátási szokásai miatt érdemtelenül került ki a köztudatból. „Mi azokat a régi alapanyagokat, azokat a régi fűszernövényeket, zöldségeket szeretnénk visszahozni, amelyek az 1800-as évek végére voltak jellemzőek. „Örülök a kampánynak, hogy fel tudjuk hívni a figyelmet arra, milyen jó ételeket lehet készíteni bárányból, birkából, juhból” – mondta. Csapody Bence, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szálláshelyekért és vendéglátásért felelős igazgatóságának projektvezetője arról beszélt, hogy a tavalyi rekord év volt a turizmusban; 16,4 millió vendég, 42,9 millió vendégéjszakát töltött el magyar szálláshelyeken. Ezzel párhuzamosan a kereskedelmi vendéglátóhelyek eladási forgalma meghaladta az 1333 milliárd forintot, ami 7,2 százalékkal több az előző évinél. Emlékeztetett arra, hogy az idei év még nagyobb reményekről szólt, amit a koronavírus-járvány keresztülhúzott. „Ötven nap alatt gyakorlatilag megszűnt a turizmus Magyarországon is” – fogalmazott. Az újjáéledés szükségszerűen változásokkal is jár – tette hozzá. „Ahogy a korábbi válság után történt, a szakértők most is azzal számolnak, hogy a helyi termelők és szolgáltatók szerepe meg fog erősödni az importárukkal szemben” – mondta. Beszámolt arról a kedvező tendenciáról is, hogy lassan visszatérnek az éttermek étlapjaira a régebben használt magyar alapanyagok és receptúrák. Az MTÜ kiemelt jelentőséget tulajdonít annak, hogy a magyar kulináris örökséget, hagyományokat minél többen megismerjék – hangsúlyozta. +++

M1 – Magyar Gazda – 2020. 08. 17.

Összeállítás: Milyen lehetőségek rejlenek a juhágazatban?

R: A juhágazat értékesítési lehetőségeinek bővítéséről tartott kóstolóval egybekötött tájékoztatót az Agrárminisztérium a Juh- és Kecske Terméktanács, valamint a Pannon Gasztronómiai Akadémia. A szektor az elmúlt években jelentős változásokon ment keresztül.

Farkas Sándor, államtitkár, Agrárminisztérium: Nagyon sok minden megváltozott részben a földbirtok politika, a különböző lehetőségek, legelők, rétek tulajdonviszonyaiban bekövetkezett változás, illetve nem utolsó sorban van egy bizonyos fajta átalakítás is, a régi Merinóból már a húshasznú, nagyobb testtömeggel bíró állatfajták jönnek elő.

R: A jelenlegi 900 ezer-1,1 millió körüli állományt a szaktárca 1,2-1,5 millióra szeretné növelni. Ezért anyaállatonként 1250 forint támogatással segíti az állattartókat. Emellett a juhtenyésztők is részt vehetnek az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt ötvenmilliárd forintos pályázaton.

Farkas Sándor: Most kevesebb némileg a juhállomány, de minőségileg, értékesítés szempontjából sokkal többet érő állomány van ma Magyarországon.

R: Az állomány növeléséhez az ágazat jövedelmezőségét is javítani kell. A koronavírus-járvány rávilágított arra, hogy a szektor jelenleg nagyon kiszolgáltatott, mivel főként az olasz piacra értékesít bárányt. A jövőben szélesíteni kell a juhágazat termékeinek körét.

Farkas Sándor: Biztos vagyok abban, hogy az elkövetkezendő években ismét fel fog értékelődni az a ma mellékterméknek számító gyapjú, ami sajnos ma nem számít egy komoly értéknek a juhágazatban, habár ez valamikor egy rendkívül fontos terméke volt, nemcsak a hús, nemcsak a tej, hanem maga a gyapjú is.

R: A bárányhús hazai piacát is bővíteni kell. Ennek érdekében uniós források felhasználásával bárány- és kecskehús promóciós kampányt indított a Juh- és Kecsketermék Tanács a spanyol társszervezettel közösen. A kampány részeként rendezik meg minden évben a Bárány napokat, amikor éttermekben és élelmiszerüzletekben kóstoltatnak bárányhúsból készült ételeket.

Kukovics Sándor, ügyvezető igazgató, Juh- és Kecske Terméktanács és Szakmaközi Szervezet: Ez a húsféleség sok ételnek az alapanyaga lehet, és nem is akármilyen alapanyaga lehet. Ez a leginkább természetes húsféleség, a legjobb minőségű, legalábbis mi így tartjuk, és emellett a legegészségesebb is.

R: A birkapörkölt nemzeti hagyományaink része. Karcagi változata a hungarikumok közé is bekerült. Azonban tudatosítani kell, hogy birka- és bárányhúsból a jelenlegi fogyasztói trendeknek megfelelő ételek is készülhetnek.

Csapody Balázs, tulajdonos, Kistücsök Étterem: Mi szeretjük a báránynak minden részét felhasználni, és ezért sokkal szívesebben készítünk most is egy báránymájat, ami egy feketeberkenyével készül, ami szintén innen a régióból származik. Vagy egy báránypájslit, egy régi magyar ételt, ami már annyira nem megszokott és elterjedt. Vagy mondjuk, a báránygerincet nagyon szeretjük, minden részét. A bárányfartőt. Azt is most itt elkészítettük a mostani kóstolóra. Médiamegjelenés 2020.09.29 Magyar Mezőgazdaság – 2020. 08. 12.

R: A Bárány Napok egyre sikeresebbek a fogyasztók és a vendéglátók körében. Az induló évben még csak 25, idén már több mint 100 étterem csatlakozott a kezdeményezéshez. A szakemberek tapasztalatai szerint a különböző ágazatokat összefogó kampányok kiválóan alkalmazhatók a hazai élelmiszerek népszerűsítésére. Ez lesz a feladata az idén megalakuló Gasztronómiai Kulturális Unió Klaszternak is.

Kukovics Sándor: Ebbe beletartoznak a különböző termékeket összefoglaló terméktanácsok, beletartoznak a különböző vendéglátással, turizmussal kapcsolatos szervezet, itt azoknak az egységei. Beletartozik a táplálkozástudomány, ami ennek, hogy úgy mondjam, a tudományos hátterét és az ajánlati hátterét segíti megvalósítani, és beletartozik az úgynevezett sport háttér, ami összekapcsolja a sporttevékenységet, az aktív életet a megfelelő ajánlott táplálkozással.

R: A klaszter célja, hogy a szezonális magyar élelmiszereket, többek között a bárányhúst is, minél rövidebb ellátási láncon keresztül minél több fogyasztóhoz juttassa el.

Szereplők: Farkas Sándor, államtitkár, Agrárminisztérium; Kukovics Sándor, ügyvezető igazgató, Juh- és Kecske Terméktanács és Szakmaközi Szervezet; Csapody Balázs, tulajdonos, Kistücsök Étterem

Somogyi Hírlap – 2020. 08. 08.

M1 – Híradó – 2020. 08. 03.

A hétvégén ismét Bárány Napokat tartanak a Balatonnál

Mv: Hatalmas segítséget kapnak a juh- és kecsketenyésztők, ötvenmilliárd forintos programot indít az Agrárminisztérium a megsegítésükre. A pénzt az állattartó telepek korszerűsítésére lehet majd fordítani. A cél az lenne, hogy európai viszonylatban is versenyképessé tegyék a gazdákat, ehhez pedig nélkülözhetetlen a technológiaváltás. Emellett a belföldi kereslet élénkítése is segíthet az ágazgatnak, ezért a hétvégén ismét Bárány Napokat tartanak a Balatonnál, hogy népszerűsítsék a rendkívül egészséges juh- és kecskehúsfogyasztást.

Farkas Sándor, államtitkár, Agrárminisztérium: Ez az ágazat akkor tud igazán növekedésnek indulni, ha vannak ilyen rendezvények, ahol a végterméknek a bemutatásával ismertetik meg a fogyasztót, hogy a fogyasztó keresse azt a húsféleséget, keresse azt az ízt, amit majd a termelő meg tud termelni.

Szereplők: Farkas Sándor, államtitkár, Agrárminisztérium

Sajtóközlemény a Bárány Napokról:

Idén sem marad el a Bárány Napok!

Augusztus 7-8-án harmadik alkalommal rendezik meg a Bárány Napokat Magyarországon. A hazai fogyasztók még ritkábban választják a bárányhúst, de ez az esemény kitűnő alkalom arra, hogy minél többen kedvet kapjanak hozzá! A Bárány Napok célja, hogy finomabbnál finomabb ételekkel ismerkedhessenek meg az étterembe járók.

A Bárány Napok célja, hogy minél több étterem kínálatában szerepeljen ez a különleges és egyelőre ritkán fogyasztott húsféle. Az eseményt immáron harmadik alkalommal rendezik meg. A szervezők tartottak attól, hogy az eredetileg tavaszra tervezett akciót az idei járvány derékba töri, azonban a legnagyobb örömükre nem csökkent az éttermek lelkesedése, idén is országszerte csaknem ötven helyszín közül választhatnak a vendégek.

A teljes lista itt található: https://old.barihus.hu/barany-napok-2020-augusztus-7-8/

Akik kedvet kaptak a Bárány Napok kapcsán, hogy otthon is bárányhúsos ételt készítsenek, nem kell keresgélniük! A www.old.barihus.hu oldalra ellátogatva számos ínycsiklandó, otthon is elkészíthető recept várja őket, illetve bővebb információkat találhatnak mind az európai bárányhús fogyasztási trendekről, mind és a húsfajta fogyasztásának előnyeiről is.

Hiszen a bárányhús fogyasztása nemcsak finom, de egészséges is! A bárányhúsról érdemes tudni, hogy az iparilag előállítottakhoz képest magasabb minőségű élelmiszer. A legeltetésnek köszönhetően az állatok a szabadban nevelkednek, mozognak és ezáltal jobb a zsírsavösszetételük is. A legeltetés egyben a környezetre is jó hatással van, a helyben termelés és fogyasztás pedig tovább csökkenti az ártalmas környezeti hatásokat, például a szállítás minimalizálásával.

A Bárány Napok egy spanyol-magyar multi promóciós program keretében kerül megrendezésre. A két ország ágazatainak együttműködése mellett lehetőség nyílik a spanyol fejlesztések megismerésére és hasznosítására, valamint a hazai eredmények spanyol kollégák számára való átadását is lehetővé teszi.

A program legfőbb célkitűzése, hogy újra ismertté tegye a bárány- és juhhúst a fogyasztók körében. Jó ok van erre, hiszen a fogyasztásuk számos előnyös hatással bír. Egészséges, könnyen elkészíthető ételt jelent a bárányhús, amely egyszerű, de különleges fogásokként hétköznapjaink vagy ünnepi asztalaink részévé válhat.

Offline anyagok megjelenése a Bárány Napokon:

[cc_share]

Kövesse híreinket!

Rádiós interjú az őszi Bárány Napokról

2023. szeptember 22-én, Kukovics Sándor, a Juh- és Kecske Terméktanács Ügyvezető Igazgatója számolt be a hazai bárányhús fogyasztás helyzetéről, továbbá az őszi Bárány Napokról a Jazzy Rádió Business Class műsorának Gasztro rovatában. Kukovics Sándor, a Juh- és Kecske...

bővebben

Nyomtatott sajtós megjelenések 2023-ban

2023-ban 10 db fizetett hirdetés jelent meg a nyomtatott sajtóban, amellyel több, mint 90 ezer embert értünk el. Ennek részleteit az alábbi táblázat foglalja össze: Médium - 2023Megjelenés dátumaMagyar Mezsgye2023. februárAgrárvilág2023. márciusHajdú-Bihari Napló2023....

bővebben

Legújabb bejegyzések

Hol lehet megvásárolni
a bárány- és juhhúst?

Keresse meg a legközelebbi üzletet, és élvezze az egyedi ízt!