Milyen a jó bárányhús? Erre figyeljünk vásárláskor!

Kategória: Blogbejegyzés

Bárány vagy birka?

Bárányhúsnak nevezzük a fiatal, 1 évnél nem idősebb állat húsát, míg az egyévet meghaladó állat esetében már birkahúsról beszélhetünk. A bárányok körülbelül három-négy hetes korukig fogyasztják az anyjuk tejét, ekkor a súlyuk nagyjából a 8-10 kilogrammot éri el. 20 kilós korukig még szopósbáránynak nevezik őket, mert fogyasztanak tejet, de ekkora már jellemzően füvet vagy takarmányt is kapnak, az adott juhfajta tartástechnikájától függően. Tizennégy hónapos korukban, a fogváltás időszakában lesz belőlük birka.

Honnan ismerjük fel, hogy bárányhússal van dolgunk?

Köztudott, hogy aki bárányhúst vásárol, annak érdemes résen lennie, ugyanis könnyedén átverés érheti.

  • A hús színe

Azt, hogy bárányt vagy birkát vásárolunk, alapvetően a hús színe különbözteti meg. Ha a hús színe még rózsaszín, az bárány. Ha piros vagy vöröses, akkor az már birka. A bárányhús élénk világospiros némi vöröses árnyalattal, és azt viaszos szerkezetű világos felszíni zsír borítja be, a tejesbárány viszont rózsaszínűbb, csaknem áttesztű zsírral. Tehát minél világosabb a hús, vagy fehérebb a zsírréteg, a bárány annál fiatalabb. Nem elhanyagolható szempont, hogy a bárány színének a lehető legegyenletesebbnek kell lennie. Az olyan bárányhúst, melynek rózsaszínű húsát sárgás zsírréteg fedi, vagy a hús színe egészen vörös, nem érdemes megvásárolni, mert vagy kifogásolható minőségű, vagy pedig túl idős állattól származik.

Azonban a színek között rengeteg árnyalat létezik, érdemes tehát a bárányfogyasztónak vásárlás előtt vetnie egy pillantást a Pantone skálára, melyen 169C árnyalat még bárány, de a 1767C már nem az.

  • A hús mérete

A fent említett színárnyalatok pontos felismerése nem könnyű feladat. Hasznosabb praktikának bizonyul, hogyha a hús mértét vesszük alapul. Tudnunk kell, hogy a bárány egy picike állat, az egész nem nyom többet 10 kg-nál. Károly József hentes többízben is árusít import-és magyar bárányhúst, aki az Origo.hu nevű híroldal bárányhúsfogyasztásról szóló bejegyzésben a következőt nyilatkozta: „Az, amit hentes pultokban báránycombként árulnak, és 2,5 kilót nyom, egész biztosan nem bárány. Egy rendes báránycomb 1-1,5 kiló, egy lapocka meg mondjuk 80 deka.”

  • A csont színe

A fiatal bárány csontjainak színe fehér, míg az idősebb példányok csontjai rózsaszínűek. Sárgás színű csontok esetén nem tanácsos megvásárolni a húst, mert akkor az már egy idős állat húsa.

  • A felület

A bárányhús felülete fényes és enyhén nedves, de nem borítja csúszós vagy ragadós filmréteg.

  • A hivatalos egészségügyi jelölés

Amennyiben bárányhúst vásárolunk, szerepelnie kell a megfelelő egészségügyi jelölésnek az adott terméken. Ez egy kerek, 3,5 cm átmérőjű jel, melyben az Egészségügyi Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) szerint két darab számkód szerepel: a megyei kód, majd a megyei DSVSA/Bukarest által megadott számkód.

  • Az íz

Nos igen, ha a vásárlás során nem is kóstolhatjuk meg, elkészítést követően azért mégiscsak jó tudni azt, hogy a birka esetében egy jellegzetes faggyús íz érezhető, míg, ha már bárányt fogyasztunk, akkor húsában ennek nyoma sincs, inkább tejes, füves zamatot érezhetünk.

  • A szag

Ha valakinek bárányhússal lesz dolga, tisztában kell lennie azzal, hogy éles, a juhokra jellemző szaga van. Minél idősebb volt az állat, húsának szaga annál erőteljesebb. A zacskóból kibontva egyenest megcsapja az embert, amely egyesek szerint egy kicsit a halra emlékezteti az embert. Ugyanakkor, ha nedvesség, rothadás, vagy ammónia szagot áraszt, nem tanácsos elkészíteni.

Honnan tudjuk akkor, hogy a bárányhús megromlott?

A bárányhús egészen biztosan nem friss, amennyiben a hús egy részét a körmével lekaparva, nyálkás filmréteget fedez fel a körmén. Legegyszerűbb megállapítani a bárányhús fogyaszthatóságát, ha ujjával benyomja a húst, és nem marad rajta nyom, tehát a hús szokatlanul szilárd, ugyanis egy fogyasztásra alkalmas bárányhús nyomás hatására benyomódva is marad. Ha pedig felgyújtunk egy kevés húsréteget, és az abból származó füst csípős szagot áraszt, sajnos valószínűleg kasztrálatlan vagy beteg állat húsával van dolgunk.

Internetes források:

I1: https://tesco.hu/hello/cikk/a-baranyhus-talan-luxus-viszont-nagyon-egeszseges/26661/

I2: https://www.origo.hu/tafelspicc/20140423-van-itthon-baranyhus-es-jo-is-barany-baranytenyesztes-kelemeri-barany.html

I3: https://hu.koshachek.com/articles/baranyhus-hogyan-valasztja-hogyan-szeleteli-es.html

I4: https://gobertpartners.com/does-lamb-smell-bad

I5: https://hu.healthy-food-near-me.com/how-to-choose-the-right-lamb/

I6:https://www.origo.hu/tafelspicc/20140812-barany-vs-birka-mire-jo-es-mire-nem-barany-birka-hentes-faggyu-porkolt.html

[cc_share]

Kövesse híreinket!

Rádiós interjú az őszi Bárány Napokról

2023. szeptember 22-én, Kukovics Sándor, a Juh- és Kecske Terméktanács Ügyvezető Igazgatója számolt be a hazai bárányhús fogyasztás helyzetéről, továbbá az őszi Bárány Napokról a Jazzy Rádió Business Class műsorának Gasztro rovatában. Kukovics Sándor, a Juh- és Kecske...

bővebben

Nyomtatott sajtós megjelenések 2023-ban

2023-ban 10 db fizetett hirdetés jelent meg a nyomtatott sajtóban, amellyel több, mint 90 ezer embert értünk el. Ennek részleteit az alábbi táblázat foglalja össze: Médium - 2023Megjelenés dátumaMagyar Mezsgye2023. februárAgrárvilág2023. márciusHajdú-Bihari Napló2023....

bővebben

Legújabb bejegyzések

Hol lehet megvásárolni
a bárány- és juhhúst?

Keresse meg a legközelebbi üzletet, és élvezze az egyedi ízt!